1993 óta fejlesztünk embereket.

  • 1993 óta működünk
  • 35 munkatárs
  • 30 tréner
  • 617 név a referencialistán

Miért a DFT?

Három szó, amit vállalunk.

Korszerű

Alakítja a legjobb gyakorlatot, nem követi. Lehetőséget hoz. Lépéselőnyben van. A legjobbat akarja Ügyfeleinek: a holnapot ma. Jót tesz és mindig jobban.

Kipróbált

Kipróbált gyakorlattal rendelkezik, Ügyfele nem próbanyúl. Kiegyensúlyozott, projektek százaiban bizonyított már fejlesztési szolgáltatásaival. Fejlesztőként azt tanítja az Ügyfeleinek, ahogyan dolgozik; úgy dolgozik, hogy azzal kiérdemelten minta legyen.

Korrekt

Adnak szavára, megbízható. Megállapodásokat köt az Ügyfelekkel és a megállapodásokat legalább betartja, de inkább meghaladja. Felelős partner.

Mind a 30 pont

Az Ügyfél a középpontban

  1. A hiteles válaszadók a korábbi Ügyfeleink: több, mint 1000 partner
  2. A Külső Ügyfél, Ön áll a működési rendszerünk középpontjában
  3. Mindig egyetlen Ügyfelünk van: Ön
  4. Az Ügyfelünk saját megvalósító csapata vagyunk. Úgy dolgozunk, mintha magunknak csinálnánk
  5. 1 forintot ugyanúgy megbecsülünk, mint 100 milliót
  6. A hosszútávú együttműködésekben hiszünk
  7. Nekünk ott kezdődik a munka, ahol az Ügyfél falakba ütközik, nincs kompetenciája vagy kapacitása

Tapasztalat és erő

  1. 1993 óta működünk, erős szervezeti hagyományozással
  2. Nagy a projektmegvalósítási erőnk
  3. 40 ezer forinttól 1,5 milliárd forintig bármilyen méretű projektet ránk bízhat, van benne gyakorlatunk
  4. Nem az Ügyfelünkön kísérletezünk, már minden szükséges hibát elkövettünk
  5. Tudjuk, hogy mennyibe kerül a hiba
  6. Nagy és felkészült stábot tudunk mozgósítani

Saját szemlélet

  1. Tudjuk, hogy az egyetlen állandóság a változás, ezért a fejlesztést szeretnénk állandósítani. A folyamatos fejlődésben hiszünk
  2. Saját értékteremtési, működési és fejlesztési koncepciónk van. Nem követünk, minket követnek
  3. Az embereket fejlesztjük, nem a papírokat
  4. Bármikor meg tudjuk mondani legalább a következő 3 lehetőséget, amiben fejlesztéssel szolgálhatjuk

Hogyan dolgozunk?

  1. Hiszünk abban, amit csinálunk. Elkötelezetten dolgozunk
  2. Átlátjuk a kockázatokat és megelőzési rendszerben dolgozunk
  3. Megállapodásokat kötünk és azokat legalább betartva, de inkább meghaladva dolgozunk
  4. Proaktív működési rendszerben dolgozunk
  5. Szilárd szabályokkal dolgozunk, de rugalmasan ott, ahol lehet és érdemes
  6. Sztenderdizáltan dolgozunk: a stabilitás a lábunk, a fejlesztés a kezünk
  7. Transzparensen dolgozunk
  8. Mérhető eredményekkel dolgozunk
  9. Megoldásfókusszal dolgozunk
  10. Nem dobozos termékekkel dolgozunk: az Ügyfélre szabott, amit teszünk, és kilépünk a szokványos keretekből
  11. Úgy dolgozunk, hogy nem engedünk a lehetséges legjobból
  12. Szándékunk dolgozni, szeretünk dolgozni, tudunk dolgozni

Miért ne a DFT?

Azonosság

Jót és jobban

„A sort magunkon kell kezdenünk. Újra és újra.”

  • Egyszerűség
  • Transzparencia
  • Erős elhatározás
  • Teljességre törekvés
  • Megoldásfókusz
  • Megelőzés és proaktivitás
  • A jobbítás állandósítása
  • Rend és rendszer
  • Közösségi szinergia
  • Közösségi felelősségvállalás
Az Azonosság mind a 7 része

01 · Credo

A sort magunkon kell kezdenünk. Újra és újra. Először is ránk legyen igaz minden, amit tanítunk és amire tanácsot adunk. Magunk teremtjük a mércét és mérce szeretnénk lenni a minket választó Ügyfelek számára. Ez a felelősség nagyszerű lehetőség minden munkatársunknak arra, hogy – a mércének elsőként megfelelve – jót cselekedjenek az Ügyfeleinkkel és jobban végezzék a munkájukat minden nap.

02 · Szándékunk

Szó és tett · Gondolkodás és cselekvés · Nyelv és lélek · Ész és szív · Tudás és hit · Szakértelem és tudásvágy · Önbizalom és alázat · Eredetiség és rend · Vízió és misszió · Ügyfél és szállító

Harmóniája

03 · Víziónk a jelenben van

Fejlesztők vagyunk. Embereket, szervezeteket és közösségeket fejlesztünk.

Projektmegvalósítók vagyunk. Fejlesztési ötleteket hozunk és valósítunk meg, ha van lehetőség, pályázati forrásból. Egy termékünk van: a fejlesztési projekt megvalósítása.

Újítók vagyunk. Előre mutatunk, újat hozunk, megújítunk. Hozunk.

A munka iránt elkötelezettek vagyunk. Szándékunk: dolgozni. Szeretünk dolgozni. Tudunk dolgozni.

Jót és jobban

04 · Irány

Tradicionális irány képzés és tréning (engedélyezett felnőttképzési intézmény) · eseményszervezés és kommunikációs szolgáltatások · projektmegvalósítás · pályázatírás és pályázati projektmenedzsment

Meghatározó új irányok elemzés és tanácsadás · tudástermékek, hazai és nemzetközi tudástranszfer · digitalizált fejlesztések

05 · Missziónk

Az örök ügyfél a valóságunk. Szándékunk, hogy jobb szállítók legyünk, akiről az Ügyfél úgy érzi: jobban tudja, hogy mire van szüksége, mint Ő saját maga. Célunk, hogy Ügyfeleink kihozzák magukból és a lehetőségekből a legjobbat. Azt, amit korábban magukról nem is képzeltek. Ügyfeleink céljainak megvalósításával közvetetten társadalmi közösségünket is szolgáljuk. Csak azon keretek között keressük Ügyfeleink elégedettségét, ahol közben magunkra, szándékainkra és a helyes mértékre ismerünk. Jót szeretnénk cselekedni és jobban végezni a munkánkat minden nap.

06 · Érték, amit létrehozunk

Az érték, amit létrehozunk az, hogy Ügyfeleink fejlődnek. Mi ennek a keretét, irányát, lépéseit biztosítjuk.

07 · Meghatározó értékelvek

Egyszerűség · Transzparencia · Erős elhatározás · Teljességre törekvés · Megoldásfókusz · Megelőzés és proaktivitás · A jobbítás állandósítása · Rend és rendszer · Közösségi szinergia · Közösségi felelősségvállalás

Jót és jobban

Az Iránytű modell: középen a Vezetés (a vezetői rendszer); fent Közösség, jobbra Mit: Értékteremtés, lent Egyén, balra Hogyan: Működés Közösségcsapatok MITÉrtékteremtés Egyénkompetenciák HOGYANMűködés Vezetésa vezetői rendszer

Vigye az egeret egy irányravagy koppintson az alábbi címkék egyikére

Fejlesztési koncepció · az Iránytű

Munkatársakat, vezetőket és munkaszervezeteket fejlesztünk

Hat cél, lépcsőnként

  1. „Tiszta képet mutatunk”Transzparencia
  2. „Irányt mutatunk”Irányvonal
  3. „Új módszert adunk”Új módszer
  4. „Képessé tesszük a használatra”Kompetenciafejlesztés
  5. „Az implementálásig jelen vagyunk”Megvalósítás
  6. „Ötletet és javaslatot generálunk”Megújítás

DFTikumok

38 saját modell és koncepció

„Olyan egyedi, páratlan módszer, melyet a DFT alkotott meg, azaz saját koncepciója, elmélete.”

  • Rendszerek
  • Módszerek
  • Módszerek rendszere
  • Szemléletformáló koncepciók
  • Szervezeti koncepció – 15 ablak (Rendszerek)
  • Piramis helyett gömbmodell (Rendszerek)
  • Tulajdonosi szerep modellje (Rendszerek)
  • Vezetői szerep modellje (Rendszerek)
  • Munkatársi szerep modellje (Rendszerek)
  • Mit csinál a vezető: a vezetői inputok modellje (Rendszerek)
  • A motiváció háromszöge (Rendszerek)
  • Főfolyamatcsoportok rendszere (Rendszerek)
  • A bizalom háromszöge az értékesítésben (Rendszerek)
  • A teljesítmény rendszere (Rendszerek)
  • Háromság modell (Módszerek)
  • Javaslattételi modell (Módszerek)
  • Döntéshozatali modell (Módszerek)
  • Sarokpontok modell (Módszerek)
  • A 7 lépcsős stratégiaalkotási modell (Módszerek)
  • Megállapodáskötési modell – Megbízási kereszt (Módszerek)
  • Megállapodáskötési modell – 14+2 lépcsős modell (Módszerek)
  • Prioritási elvek a munkafolyamatokban (Módszerek)
  • Kontrollszintek modell (Módszerek)
  • Szabálykódex készítési modell (Módszerek)
  • Iránytű modell (Módszerek)
  • Szervezeti azonosság meghatározása: 17 lépcsős modell (Módszerek)
  • Szervezeti működés dinamikus csoportmodellben (Módszerek)
  • 5D Mátrix modell (Módszerek)
  • Az Értékteremtő főfolyamat modellje (Módszerek)
  • Terméktervezés, Üzleti tervezés, Cégtervezés és Munkakörtervezés megbízási keresztben (Módszerek)
  • Elemzési és koncepcióalkotási módszerek rendszere (Módszerek rendszere)
  • Üzenetátviteli módszerek rendszere (Módszerek rendszere)
  • Az Egyszerű 7-es (Módszerek rendszere)
  • Sztenderdizálási modell: területek és módszerek (Módszerek rendszere)
  • A munkavégzés 12 alaptörvénye (Szemléletformáló koncepciók)
  • A szervezeti működés 10 alaptörvénye (Szemléletformáló koncepciók)
  • A kommunikáció 10 alaptörvénye (Szemléletformáló koncepciók)
  • Korrupciós pontok (Szemléletformáló koncepciók)
  • Kezdőpontok és végpontok (Hozzáállás és értékszemlélet) (Szemléletformáló koncepciók)
  • Az értékesítés 10 axiómája (Szemléletformáló koncepciók)
  • A minőség 10 alaptörvénye (Szemléletformáló koncepciók)
  • Proaktivitás 9 lépcsője + 5 minőségszintje (Szemléletformáló koncepciók)

DFTikumok ábrákkal: a Koncepciók könyve

Szirtesi-Nagy Réka

A csapatból

Szirtesi-Nagy Réka

Szervezetfejlesztési igazgató, tréner, megoldásfókuszú coach, mediátor

„Árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb, amire nézek, az vagyok.” (Gyökössy Endre)

Referenciák

617 név, akikkel dolgoztunk.

  • „Ezért is választottuk a harmadik pályázatunkhoz is a DFT-Hungária Zrt.-t.”

    Tuller Tamásszemélyügyi vezetőJAKO Fémárugyár Kft.
    Ajánlás · Év: 2022
  • „Bárki számára jó szívvel ajánljuk őket!”

    Marczis Szilviarehabilitációs, munkaügyi és pénzügyi vezetőAGRIA-Humán Közhasznú Nonprofit Kft.
    Ajánlás · Év: 2022
  • „Több nyertes pályázattal és sikeresen megvalósított projekttel gazdagodtunk.”

    Ócsai Pétervezérigazgató-helyettesGyöngyszöv COOP Zrt.
    Ajánlás · Év: 2022
  • „pontos, precíz munkavégzésükre … számíthattam.”

    Kozák ZsuzsannaHR ManagerData Expert Kft.
    Ajánlás · Év: 2022
  • „16 tréninget tartottunk … így közel 80 fő munkavállalónak volt lehetősége a tanulásra”

    Gazdag ViktóriaHR vezetőFusetech Kft.
    Ajánlás · Év: 2019
  • Abacus Medicine Hungary Kft.
  • Adverticum Zrt.
  • Astotec Automotive Hungary Bt
  • Böllhoff Kft
  • DPD Hungária Kft.
  • EEZ Virtual Builders Kft.
  • Gerbeaud Gasztronómia Kft.
  • Humán Telex Agency Kft.
  • JAF HOLZ Ungarn Kft.
  • Kärcher Hungária Kft.
  • Klikkmánia Kft
  • L&P Solutions kft.
  • QLM Logistics Solutions Kft.
  • Schiedel Kft.
  • Soudal Magyarország Kft.
  • Vaderstad Kft.
  • Value 4 Real Kft.
  • Village Media Kft.
  • Acsalag Községi Önkormányzata
  • AEROPLEX Közép-Európai Kft.
  • ASG Kft.
  • Bakonykoppány Község Önkormányzata
  • Balatonföldvár Város Önkormányzata
  • Balatonhenye Község Önkormányzata
Keresés a 617 név között

Együttműködés

Legyünk együtt sikeresek!

Önöket keressük, ha
Jelentkezem partnernek

Válasszon a fenti listából.

Előnézet: az űrlap itt nem küld adatot. Az éles oldalon ez a HubSpot-űrlapba érkezik.

Beszéljünk arról, miben segíthetünk.

Kapcsolatfelvétel ↗
Jelölések · a DFT döntésére vár
  • ! „30 év, 30 érv”: szlogenként a DFT jóváhagyására vár; minden tényszerű sor „1993 óta”.
  • ! „Több, mint 1000 partner”: állítás forrás nélkül; a lista 617 nevet tartalmaz.
  • ! „Miért még a DFT?” 2. pont: szerkesztve, az eredeti „30 éve működünk”; a tény 1993 óta. A DFT hagyja jóvá.
  • ! Fejlesztési koncepció: a „8 profil” nincs megnevezve; a cél × terület mátrix tartalmát a DFT adja.
  • ! DFTikumok: a 16 „önálló tréningként is” jelölés listája és a modellek leírása hiányzik.
  • ! Titulusok: személyenként egy titulust választottunk (a legteljesebbet a 06f-ből); a DFT hagyja jóvá.
  • ! Fotók: a 35 portré a mai fotókból kivágva; javaslat: egységes portrésorozat.
  • ! Trénerek: a 25 külső tréner neve, titulusa és a 9 hiányzó profil a DFT-től jön.
  • ! Szirtesi-Nagy Réka: „az elmúlt 12 évben” elavul; kérjük a kezdő évet.
  • ! Referenciák: 117 név „Besorolás alatt”; az Electrolux a rövid ajánlásokban szerepel, a 617-es listán nem. A 617 névből 493-hoz van logó (124 még hiányzik); a logók harmadik felek védjegyei, a megjelenítéshez a DFT jóváhagyása kell.
  • ! Együttműködés: a „Milyen együttműködésben gondolkodik?” mező javasolt új HubSpot-mező (98737005).